Hírek
2023. okt. 31.
DSZC Építech
Projektzáró rendezvény
Az Erasmus+ projekt eredményeiről számolt be Debrecenben október 19-20-án a Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola és a Liceul Technologic „Constantin Brancusi” munkacsoportja. A rendezvényen résztvevő oktatók három témával ismerkedhettek meg az első nap délelőttjén workshopok keretében.

A plenáris előadások során a projekt alatt zajlott, a tanulók és az oktatók digitális írástudását elemző mérések eredményei ismertette Jókay Pál. Molnárné Danku Mária előadásában egy tanári mobilitási pályázat eredményeit mutatta be. Jelen pályázatunk eredményeit, jógyakorlatait, az ezeket összefoglaló kiadványt, a projekt honlapját és a jógyakorlatok gyűjteményét Méhész Balázs a projekt szakmai vezetője mutatta be.
2023. 10. 19-én délután a Debreceni Szakképzési Centrum iskoláinak képviselői számára Kovács Zsolt igazgató úr köszöntője után Méhész Balázs tartott tájékoztató előadást a pályázat megvalósításának tapasztalatairól, eredményeiről és a „kisléptékű partnerség” pályázati konstrukció lehetőségeiről.
2023. 10. 20-án a humán, reál és szakmai munkacsoportok a jógyakorlatok adaptálásának tapasztalatait vitatták meg. Véleményüket, gondolataikat egy-egy összefoglaló elemzésben összegezték.
A projektet a jövőbeni együtt dolgozás reményében zártuk. Mindkét iskola keresi a jövőbeni lehetőségeket az oktatói és tanulói projektek megvalósításához.
A projekt eredményeit összefoglaló kiadvány ezen a linken érhető el.
GALÉRIA
Erasmus+ Projektzáró rendezvény



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Tárt karokkal várja az építőipar a friss munkaerőt Debrecenben
Ácsok, burkolók, festők és szerelők: akinek fontos, hogy keresett szakmát tanuljon, annak az Építech is befutó lehet.
2023. dec. 4.
DSZC Építech

Felújítás a Burgundia utcán
Védőtető felújítást végeztek iskolánk tanulói a Burgundia utcán. Az OSB lapok cseréje és a csapadékvíz elleni szigetelés kialakítása hidegragasztási technológiával volt a feladatunk. A homlokzat nemcsak megszépült, hanem sokkal biztonságosabb lett.
2023. nov. 24.
DSZC Építech

Szakmai nap
Iskolánk felnőtt burkoló és kőműves tanulói részére szakmai napot szerveztünk a SIKA Magyarország közreműködésével. A gyakorlat központú bemutató során lehetőség volt betekinteni a technológiai és technikai újdonságokba, hallhattunk a ragasztási rendszerekről, rétegrendekről és a felnőttek kipróbálhatták a különböző anyagokat. Köszönjük a tartalmas előadást!
2023. nov. 24.
DSZC Építech