Hírek
2025. márc. 10.
DSZC Építech
Hat évtizede az építőiparért
„Jövőt építünk, esélyt teremtünk” címmel rendezett jubileumi konferenciát március 7-én az e tanévben 60 éves iskolánk.

A karrierhét zárórendezvényén Kovács Zsolt igazgató úr beszédében összefoglalta az Építech elmúlt 60 évtizedének történelmét. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere köszöntőjében az építőipar gazdasági szerepét emelte ki, a Debrecenben zajló gazdasági változások eredményeként hosszútávon is biztos munkalehetőséget vízionált az Építech szakmái közül választó fiatalok számára. Tirpák Zsolt, az idén 10 éves Debreceni Szakképzési Centrum köszöntőjében elmondta: az Építech nyitott és befogadó, alázattal és szeretettel nyit a közösségek felé, miközben épít.
A köszöntőket követően az „Építech építői” díjakat adta át igazgató úr iskolánk olyan vállalati partnereinek, civil szervezeteknek, melyek elősegítik az Építechben zajló szakmai munkát, valamint az esélyteremtésben közös értékrend mentén dolgoznak együtt velünk tanulóink támogatásán.
A konferencia szekció előadásokkal vált teljessé, mely a szakmai oktatás és az esélyteremtés jövőbeni feladatait, lehetőségeit vázolta fel a neves szakmai előadók által.
GALÉRIA
Hat évtizede az építőiparért



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Rendkívüli felvételi eljárás
Intézményünk 2025. május 12. napjától rendkívüli felvételi eljárást hirdet az alábbi tanulmányi területekre.
2025. máj. 5.
DSZC Építech
Április 30-án elballagtak végzőseink
Kovács Zsolt igazgató úr útravaló gondolatai mellett a végzősök nevében Kolozsvári Ferenc 3/11/3 osztályos tanuló búcsúzott , Horváth Miklós Gábor a 2/10/2 osztályból az alsóbb évesek nevében köszöntötte az utolsó évfolyamot befejezőket. A május 6-án kezdődő szakmai vizsgák során 76 tanuló 8 szakmában és 3 részszakmában bizonyítja tudását, rátermettségét a vizsgabizottságok tagjai előtt. Gratulálunk végzőseinknek, a szakmai vizsgákhoz sok sikert, eredményes vizsgázást kívánunk!
2025. máj. 5.
DSZC Építech
Kiállítóként népszerűsítettük képzéseinket
A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar meghívására április 24-én a X. Különleges Bánásmód Nemzetközi Interdiszciplináris Konferencián kiállítóként vettünk részt. A standunkhoz látogató érdeklődők a szakiskolai képzéssel, az iskolánkban tanulható részszakmákkal, tanulóink által készített munkadarabokkal ismerkedhettek meg.
2025. ápr. 30.
DSZC Építech