Hírek
2024. máj. 13.
DSZC Építech
Partiumi Kirándulás
A Rákóczi Szövetség „Partiumi Kirándulás” programjában iskolánk öt 9. osztályos tanulója, Molnárfi Tamás tanár úr vezetésével vehetett részt más magyarországi és határon túli középiskolásokkal közösen.
A három napos program első etapja során a két buszos csoport Nagykárolyban a Károlyi kastélyban tett látogatást, melyet Kaplonyban a Károlyi-kripta megtekintése követett, végül Szatmárnémetiben térképes, játékos városnézéssel zárult, ahol sokan a tűzoltótoronyba is fellépcsőztek a gyönyörű panorámáért.
A második napon Nagybányával ismerkedhettek meg a kirándulók. A Teleki-ház, a Szent István-torony és az óváros megnézése után a program a koltói Teleki-kastélyban folytatódott, ahol interaktív kiállításon mutatták be többek között azt, hogyan töltötte Petőfi Sándor és Szendrey Júlia a mézesheteket. Az út a festői fekvésű zsibói arborétumban folytatódott, az estére pedig Nagyváradra érkezett a csoport.
Az utolsó napon a nagyváradi városnézés a kanonok sortól a főtérig tartott, majd a szabad program után délután rengeteg élménnyel érkeztek haza tanulóink.
GALÉRIA
Partiumi Kirándulás
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Nyílt nappal várjuk az érdeklődőket
Iskolánk idei első nyílt napjára október 17-én kerül sor, melynek programjáról ebben a hírben olvashattok.
2024. okt. 11.
DSZC Építech
Fókuszban a sport
Az Európai Diáksport Nap alkalmából az Építechben is a mozgásé volt a főszerep szeptember 27-én. A diákok ügyességüket, gyorsaságukat mérhették össze a tornateremben a Molnárfi Tamás testnevelő oktató által felállított versenypályán. Az udvaron teqball és tollaslabda mérkőzések zajlottak, az elmét mozgató sporttal kapcsolatos kérdések megválaszolását pedig egy-egy alma elfogyasztása segítette.
2024. okt. 1.
DSZC Építech
Tematikus projekthét
A 2024/25-ös tanév első két hetében a tanulásmódszertané volt a főszerep. A tematikus projekthéten változatos programok erősítették a csapatépítést, az önismeretet, az iskola és a város megismerését. A programsorozatot a kilencedik évfolyamos tanulók tanoncavatója zárta, melyben az osztályok mérték össze tudásukat, erejüket, ügyességüket és kreativitásukat. A nap zárásaként egy flashmobbal emlékeztünk meg iskolánk hatvan éves történelméről.
2024. szept. 16.
DSZC Építech